Akkor...
Akkor...
Akkor... Tiszta, vonagló szélbe pirultak a fények,
mert a papíron sem járt a fehér - egyedül -,
menték ujjain - egy jó szóra - pacsirta dalolt még,
s büszkén zöldellt, sarjadt a mező trikolórt.
Akkor... Nem gubbasztott hátunkon Trianon, sőt,
kétkezes ember volt még - csataszón - a magyar,
bírta a rendet a kardja, kaszája s hazája sem árvult.
Akkor... Még egyként halt a szegény s nemes úr.
Akkor... Gazdag volt a nemzet, a lelke virágzott,
és nem kért alamizsnát a világ, amiért
a torkunkba harap... Lám, népünk nagyjai mertek
még adakozni - ha kellett... Ugye, most te se félsz?
Zagyvaróna, 2010. március
|
|