A Salgón
A Salgón - gondolatban
jégcsapok hegyén csikordul
jaján madárdal éled
megkondul egy böjti harang
s nem ád esélyt a télnek
...fakó nap szélén ülök, lábam ifjonti álmok között
lógatom, s egy csók köré apró bástyát pacskolok.
Csak henyélnek ujjaim, míg ébren álmodom... Hatalmas
reccsenéssel készül útjára a tél, bár mellén
még szelet szül, de az ereszen már a könnye ül, s látszik
a kémények bodrán a Salgó... Bizony, a Salgó.
Két éve nem vezetett arra utam - az én napom már
nem bír a márciusi téllel -, s árva koszorúm
köszön csak a tábla alatt: - Szevasz Sándor! Tudom, jönnöm
kellett volna... Ám, a tél nagy úr. Itt, hol az út a
a csillagok fényébe fut. Biz' cipőm kissé megkopott,
s lelke még húzná talpán a szűz havat, de a por
is csak ritkán pihen már ráncain... Emlékszel még, miként
dalolt szívünk - egykor - tercet a piros-fehér-zöld
szólamán, vagy mikor a dac akarta festeni a kék
eget? ...Képzeld! Ma még alvó rétre virradt a nap,
az utolsó fűszálat is leásította róla a
múlt század, no, és az utolsó húsz... Megtanultam
már a leckét (ha nem, hát - cukros kenyéren - belém verték)...
...ma gondolatban hegyet gurultam, kacagásból
egy emlékre tavasz-ruhát szőttem, a tincsei közé
ibolya illatot szúrtam, hogy a nyárral én is
ott legyek, és egy sóhajt a Tejút hajába leheljek.
Zagyvaróna, 2010. március 15.
|
|