A ma tenyerén
A ma tenyerén
mosoly-meleg álmainkban
hol újra merész a lélek
képpé szövi vágyainkat
és csak lebegünk a térben
kedvünkre szaladhat a múlt
emlékek ölén matatunk
hisz nem poros arra az út
és újra dalol madarunk
Feladta hatalmát a tél, sűrű füstölgése
most lett a múlté, mikor ibolyaillatot szőtt
a reggel a holnapok hajába.
Hat előtt hív a napfelkelte, és a "nyitni-kék"
már az alkonyt is odébb terelte... S lám, a magam
őszét a ma tenyerén feledte.
Bár a kurta szél még a kerti csenddel kokettál,
de ereje gyorsan inába száll a rügyektől
roskadó ágon, s zöld gyepen kószál.
Húsvét-harang bong a Zagyva-völgyben, visszhangját a
lelkünk írja csengővé, s ujjaink közé reményt
sző a példa... Szelek hava pirkad.
Számolni a percet, órát - milyen jó is lenne -
a csókok csókját, derűt festeni a borult ég
homlokára, s pitypangernyőt fújni...
Megrekedtek már a legszebb napok, valahol - úgy
sebtiben - elrohant velük a vándor, amíg ezt
a néhány percet szánta csupán rám...
Azért, ha bárhol néhány kacagó pillanattal
összefutsz - tudd, el ne feledd! -, hogy azok egyike
még - álruhában - jómagam vagyok...
Zagyvaróna, 2010. április 4.
|
|