egy porszem csupán
egy porszem csupán
egy porszem csupán
tán még annyi sem
a végtelen hátán pihe sóhajt kergetek legalábbis
azt hiszem egyszer még meglelem mint károgó varjú leli
a vetést ahová még el-eltéved néhány ízes bogár
koromsötét a tegnap és a ma sem ígér nekem sok jót
miként erőtlen mindenem saját magamon kívül ejti
míg a tojástalan műszerek csipogásán luciferi
táncot jár a holnap - no ne röhögtess - lehet hogy már nincs is
hajnal hiszen a pírja is az éjbe veszett csakúgy mint a
a nagy égi vándor melege - este sincs - a csók is halott -
egy porszem csupán
tán még annyi sem
gyenge rogyadozik a múlt térde temérdek jajt törölne
homlokomról gondtalanná kinek egykor álmát lestem én
s öleltem szerelemmel vagy mint síró pulyát a két kezem
most lám az alagútban csilingel a távolból a balzsam
hangja - oly ismerős - hogy megtörje végre suta vakságom
és a kéz az érintés sem változott csak a helyzet őrült
meg teljesen miként a világ is fejére állt míg ide
szögezett egy ágyhoz - nem kérdezett nem osztott érdem szerint -
vagy mégis - hisz van délután - s az ölelés is él csak másként
egy porszem csupán
tán még annyi sem
Budapest, 2011. szeptember
|
|