ma késtem
ma késtem
Uram, kezembe nyomtad a sok betűt, papírlapot terítve alá - simát -, míg lelkemet degeszre tömte már a tavasz, csak a toll poroszkált.
eltört reggeli sóhajok közt sétálok elém pázsitját méri az áprilisi nyár s virágot fésül a pár éve ültetett kis fácskáim hajába - ma késtem - a harangszó nem szorítja lelkemhez a tegnap fájdalmát de megkísért a tudat hogy volt tegnap és volt tegnapelőtt mi szerteszórt néhány virágszirmot – ma elkéstem – a kelő nap sugarát már csak a gerlepár turbékolása idézi pedig kell bizony kell a hajnal hogy tudjam lépteim alá porzik még az út néhány apró reményt – az ember egyre csak azt érzi: lekésett valamit /vagy lekésett valamiről/ – hiszen még oly temérdek a tennivaló hogy majd büszkén köphessem a halál arcába: nem volt hiábavaló s marad belőlem mi talán tovább él és ölelés nélkül vigyázza karom a rászorulót s szóm talán megőrzi mit a múlt összegyűrt
Fehéren is rikít a papír, de sír, ha tollad árkot ás bele – vers helyett –, s zokog, ha úgy hagyod ledéren, mert a kegyelmet is elfeledted.
Zagyvaróna 2012. április
|
|