Haladék

Estelik. Az imént még a Nap ült víg nászt a fák ágain.
Most esik. Az út pora sárba halt, s ilyenkor mi is kicsit
meghalunk... Súlytalan arcokat hoz az éj, árvult szavak közt
kotor, hogy mardossa itt-maradt lelkem... Ez az univerzum
rendje, hol volt egyszer egy kezdet, ott eljön majd a vég, csupán
a végtelen és az idő játéka a létünk a van és
a nincs határán, hová egy pontot rajzolt az ég. Haladék.

Uram! Szólalnék, de megtörnek a szavak... Lesz-e majd újra
kezdet? Lesz-e tavasz? Jön-e nyár, ősz és tél? Hallik-e kacaj,
s elcsuklik-e a hang? Ismét ágyba bújik-e a szerelem,
vagy végleg elforr a világ, s céltalanná lesz a törődés?

Zagyvaróna 2012. szeptember