Az ormótlan szék
Eldőlt. Lesz reggel.
Még nem látom, de lesz...
Lesz. Hallom.
Igen hallom: a csutorám - majdnem
tökéletesen adja az oxigént, és az esti nővér
biztatását:
Fog ez menni, fog ez menni...
A fejem és a szemem még mozog - felvitte az
Isten dolgukat, no és szívem is dobog.
Hallom, és
látom a zöld villanásokat.
"Meglátja ügyes búvár lesz
magából Lacobá, és együtt megyünk a tengerre!"
...Tenger. Hajaj!
Még az eszméleten, randa széket
sem tudom megülni...
Be is ígértem neki, hogy megírom
őfelsége lehetetlenség,
ha egyszer megmozdul a kezem.
Meg fog mozdulni. Meg kell mozdulnia. Tudom,
hiszen minden gondolatom a kint, és
a tovább körül kering.
Bizony. Van még amiért, lenne még befejezetlen
mondat, és az "Ezt is megcsináltam hiba-lista
is hosszas.”
Tisztán hallom - az utca már indulásra kész
A török nővér egy körömnyi tusfürdőt áztat
a vizembe. Hajnalban jön, kendője feszesre kötött.
Csak hajnalban dolgozik, hiszen a tincseit
a chemo megette. (Nekem is)
Keze puha, mint édesanyámé, és úgy megforgat,
hogy ihaj...
Elfáradtam. Szunyálok.
Most jobban megy, mint éjjel, pedig
már láttam is, hogy lesz reggel...
Budapest, 2010.
