A cinege meséje
A cinege meséje
Egyszer volt, bizony volt, olyan messze, mint amilyen közel a kismalac túr. Tán még az Óperencián is túl, bár az is lehet, hogy csak a Ravaszlyuk végiben. Tudod, ott a Kisdomb mögött, hol siklott egykor a szánkó... Igen, ott lakott egy kis fenyőcske... Aprócska volt, alig nagyobb, mint te.
Fenyőcske nagyon szeretett itt lakni. Naphosszat hallgatta a hatalmas társai suhogását, beszélgetett szellőcskével, kacarászott a napsugárral és hűs árnyékában pihent meg ugri-füles vagy éppen a csacska lepke. Szerette a nyarat a fenyőcske.
Ám a didergős tél is tartogatott sok-sok szépet, lelket melengető gyönyörűséget.
Messzire szólt ilyenkor a harangszó, s az ég ágacskáira pihe takarót szórt. Báli ruháján megakadt a holdsugár, és a fény is csillagokká vált.
Történt egyszer, hogy a sebes szárnyú cinege surrant a tűlevélkék alá...
- Szervusz fenyőcske – csacsogta a cinege.
- Szervusz cinege – ujjongott a fenyőcske.
- Nagyot nőttél fenyőcske.
- Sok esőt hozott a felhőcske...
- Képzeld fenyőcske, jártam a nagy kertben...
- És mit láttál cinege?
- Egy nagy fényességet az Óvoda-ablakon.
- Jaj, de jó! Jaj, mesélj, mi volt még!?
- Ott játszott a sok apró gyerek – csivitelt a cinege.
- És? Mi történt? - faggatta a fenyőcske.
- Egy nagy suhanást hallottam...
- Csak nem a szél bujkált a sarokban?
- Nem-nem... Képzeld egy testvéred termett ott, talpig díszben.
- Hú, mesélj még cinege!
- Ágain ezernyi szikrát játszott minden cukorka, girland és üveggömb.
- Volt ajándék is?
- Bizony volt, s a sok gyerkőc énekelve, ragyogó arccal bontogatta.
- És te?
- Én is kaptam ajándékot, bizony. Teli volt a madáretető a balkonon – mondta cinege, és megrázta szárnyacskáit.
- Csak nem elmész, cinege? Maradj még! - pityergett a fenyőcske.
- Mennem kell, fenyőcske... - és elrebbent a cinege.
- Gyere máskor is! - kérlelte a fenyőcske, mikor tűruháján megpillantott egy pihe tollat, mit a cinege ajándékba otthagyott...
*** Boldog Karácsonyt! ***
|
|