Hópelyhecske
Hópelyhecske
Biztos tudod, de azért elmondom, hogy egyszer volt, hol nem volt, tán igaz is lehetett ez a kis történet.
A falu szélén lakott egy apró házban Hópelyhecske, Mamácskával. Ne lepődj meg, igen a picinyke lányt úgy hívták: Hópelyhecske! Talán 4 éve történhetett ugyanis, hogy hatalmas hóeséssel búcsúzott az óév...
Csak hullt, hullt, egyre csak hullt a hó. Mindent beterített. A kis faluvégi ház sem volt kivétel, ahol mamácska egyedül élt, jobban mondva Micivel, a kecskével. Szerették a helyiek, mert kotyogó kis varrógépén mindent megjavított, ám sosem fogadott el fizetséget, ezért inkább mindenféle apróságot hoztak neki cserébe. Tele is volt a kamra, akadt kolbász, szalonna, gyümölcsök, minden mi szem-szájnak ingere, a tejért, sajtért pedig nem kellett a szomszédba menni.
Mamácska nagyon egyedül érezte magát, mióta az ember az égbe, a gyerekek pedig a szomszéd városból, valahová arra a nyugatra költöztek. Eleinte még félévente jöttek, de aztán már úgy sem. Az unokáit is csak fényképről látta. Mamácska sokat imádkozott, de nem sírt, beletörődött, hogy ennek így kell lennie. Maga végzet mindent a házban és a ház körül, így a hatalmas hóesésben is maga söpörte a keskeny utat, amikor a fás-kamra felől nyöszörgésre lett figyelmes. Először úgy hitte a cirmos fial éppen, de azért gyorsan söpört a hátsóudvar felé egy kis utat. Ám, mikor benézett, földbegyökerezett a lába, mert az utcai lámpa fényében mintha egy babapólyát látott volna. Hevesen vert a szíve – pedig már az esti gyógyszert is bevette – de közelebb merészkedett. Nem akart hinni a szemének, amikor egy apró kezecske megmozdult. Egy picinyke gyermek...
Nem tudta mitévő legyen, de végül gyorsan felkapta, és rohant a házba. Ahogy beért, felkapcsolta a lámpát – nem nagyon szokott világosságot kapcsolni, mert a pénz az kevés, de most nem volt mese. Jobban szemügyre vette a lepedőből, pokrócból rögtönzött pólyát, ahonnét az kezecske fölött két kék szemecske ragyogott felé, picurka szájacskájában a nagyujja, mely épphogy elfért a pisze orrocska alatt, amin egy hópehely billegett...
Mamácska nem tudta hirtelen mi történhetett. Visszaszaladt a fásba, hogy hátha ott leli az anyát, de senkit nem talált... Rohant, be a házba, már levegőt is alig kapott, és közben Istenhez fohászkodott... Vizet melegített, tejet forralt. A forró vízben többször átmosta a kiscicák etetésére használ cumit és az üveget, majd kézmelegre hígítva megtöltötte. A pici mohón evett, majd elszunyókált.
Mamácska szeme sarkában apró könnyel, kezére tekert olvasójával a szentkép előtt térdelt, és imádkozott...
***
Négy év telt el. Egy kislány szökdécselt Mamácska mellett. Óvodába ballagtak. A lányka folyamatosan csacsogott:
- Mamácska, hogy lesz majd ott? Lesz sok gyerek? Te is ott maradsz velem? Mit fogunk enni?... - Pedig már jó előre mindent töviről-hegyire megbeszéltek. Hópelyhecske – mert így keresztelték meg annak idején, az orrocskáján sziporkázó hópehelyről – azonban mindent újra akart hallani... Szeretett oviba járni, játszani a gyerekekkel. Az óvodában aztán jött a Mikulás, és a Karácsonyfát is körbe táncolták... Odahaza azonban csak egy fenyőágat díszítettek fel. Ám, ezen is volt minden, szaloncukor, gyertya, dísz és még csillagszóró is, csak éppen odakint nem akart leesni a hó, így ismét fekete volt az ünnep, ám, ők nagyon boldogok voltak...
***
Elérkezett a Szilveszter. Nehezen teltek ilyenkor a napok, mert nem volt ovi. Hópelyhecske nem szerette, hogy nincs ovi, bár sokat segédkezett a házban és a ház körül, este pedig a tanácstól kapott TV-t nézték. Főleg az esti mesét, és az állatos filmeket szerette. Ilyenkor mentek bezárni a kecskét és tyúkocskát. Együtt mentek. Hópelyhecske akart mindent: bezárni az ólat, a kaput, fát behozni, kecskét fejni, még tüzet rakni is, de azt gyereknek nem szabad...
Most is elindultak az esti körútra, s ahogy kiléptek az ajtón hatalmas meglepetés érte őket:
- Hull a hó, hull a hó! - ugrándozott. - De jó, de gyönyörű – szaladt ujjongva a kaput zárni, s a hátsóudvarba érve halk neszezésre lett figyelmes...
- Mamácska, valami nyüszög ott – mondta ijedten. Ahogy kinyílt az ajtó Mici jelezte, hogy észlelte közeledésünket, ám ahogy közelebb ért, meglátta a két gyönyörűséget. Az egyik hófehér volt a másik pedig tarka. - Mamácska, Mamácska megellett a Mici. Két kis gidája van. Nagyon aranyosak. - Gyorsan ténykedtek – persze most is Hópelyhecske szeretett volna mindent – friss szénát és szalmát vitt az ólba, ám, Mamácska is segített, hiszen ő többet fel tudott nyalábolni... Futás vízért, és egy kis búza is jár a kismama-Micinek.
- Jaj, Mamácska! Nézd milyen aranyos! - hiszen a tarka gidácska homlokán egy fehér csillag ragyogott. - Te leszel Csili, te pedig Pihe, hiszen olyan fehér vagy mint a hópihe, ami az előbb az orromon billegett – csacsogta, s rohant a házba.
***
Csend költözött a faluszéli kis házba. Túl voltak már az esti tenni-venni valón. Nem beszéltek. Mamácska a sarokban lévő szentkép előtt imádkozott, Hópelyhecske pedig magára húzta a takarót...
|
|