Túl vagyok rajta. Sírtam kicsit, de ezt legalább értik a sokkal nagyobbak. Mindig csak mondják a magukét:

- Boldika, gyönyörű!

- Boldika, aranyhúsom!

- Megéheztél, csillagom?

- Hú, teli van a pelus! Jaj, de jó!

Mi ebben a jó? Érthetetlen. Kínlódik az ember apró gyerkőce, aztán csípi rendesen a fenekét – ők pedig „tutyuli mutyuliznak”

No - papi – abban kéne intézkedni, hogy elhagyják az esti gyerek-nyúzást! Betesznek a guruló ágyba, tologat anya – a világ csodája – szunyókálok egy nagyot...

Aztán ugye - rendesen az következne, hogy eszünk a nyunyóból, amit már kezdek megszokni, pedig nagy-ívben pocsékabb mint anya cicijében volt...

De nem. Vetkőzés – sírás – csóka vagyok – sírás – be a kádba – korog a hasi – tyutyujgatás – sírás – magasat pisilek – sikongás – langyos víz – sírás – nagy lepedő – semmit-látás – sírás – öltözés – aztán végre következik a nyakambakendőcske – nyunyó...

Anya énekel, közben biztat, hogy holnap jön mami és papi, aztán játszunk bábosat... Szeretem a Brumi macis mesét... Meg a minden mesét... Siess papi!... Még annyit, hogy:

Papi – tudom, hogy rád hallgatnak – intézd el, hogy hagyják el ezt az idétlen gyereknyúzást!