Én és a rét

zöld fű és pléd
rajta fekszem én
zuhog rám a fény
átölel az ég

vöröslik mint vér
pipacs-tarka rét
virág-tengerén
természet zenél

hallod? döngicsél
egy kicsinyke méh
búzavirág kelyhén
pihegve üldögél

nézd a tarka lepkét!
pille-könnyű lét
határt nem ismervén
övé a mindenség

kis hangya bolyong
hol van az a boly?
pacsirta dalol
elrejti dús lomb

felkel a vén Hold
szúnyog-raj felzsong
hálót fon egy pók
harmat-csillogón

bealkonyul...

közelít az éj
mélyen feketén
hűvös már a pléd
mégis maradnék

szikrázó csillagfény
csendes hűs vidék
ezernyi emlék
fájón andalít

tavasz van... mint rég
kalandot ígér
varázslatos kép
gondtalanul szép

bár itt élhetnék
hol mező mesél
boldog jövő-mesét
lassul a szívverés...

hív a messzeség
múltba merülnék
mit meg nem adnék
ifjúságomért

lelkem csendben sír
tücskökkel dalra kél
s megbékélt álomba tér
az éji rét és én

2012. március