Keresztem cipelem

Keresztem cipelem, a testem még bírja,
de belül a lelkem, érzem, lassan sorvad.
Vállaimat nyomja - tudom, neked is van -
cipeljük keresztünk szépen, libasorban.

Valaki segítsen könnyebbnek érezni!
Nem tudom hogy lehet egyedül letenni…
Örökre elkísér, utam legvégéig,
halott testem felett egy sírkertben végzi.

* * *

Magammal harcolom magányos harcomat.
Keresek, de nem látok, csak beszűkült utat.
Kell, hogy legyen végre valahol egy kanyar,
hol ha befordulok, megtalálom magam.

Azt a vidám énem, ki látja a szépet,
nem lök el magától segítő kezeket.
Nem zárkózik mélyen fuldokló magányba,
nem él kétségek közt, vak burokba zárva.

2012. március