Távolodsz…

Reményszikrák a kételyek között,
ellobbannak, mint hulló csillagok,
Nap ragyog még fátyolfelhők mögött,
szemembe mégis jégszilánk fagyott,

mert látom utad, mely lassan kivezet,
ebből az édes-bús árnyékvilágból,
nem  enyhül a görcs fájó szívemen,
tehetetlen nézlek, kutatva, várón,

hátha... talán történnek csodák,
talán maradsz még Karácsonyig…  
ám leint a könyörtelen valóság,
bár halk szavam bíztat, bátorít.

De miért így? Lassan elhervadva,
mint víz nélkül a fény felé törő virág,
hullatod élet-szirmaid napról napra,
szűkül az időd, távolodik e világ…

2012. 08. 03.