Elmentél egy napfényes vasárnapon, Apu. Sírodon elszáradt már a sok koszorú. Ködpaplan takarja hamvaid, s a csendes temetőt. Vigasztalón fejem fölött fehér galamb köröz.
Őrzöm mosolyod, s visszamosolygok Rád. Vége a földi kínnak, mégis siratnak a fák. Közelít a tél, lassan csitul a szomorúság, s hó-tiszta emlékként élsz bennem tovább.
