Elmentél

Véget ért a földi kín, lelked csodát lát már.
Kereslek a felhők között, üzensz talán,
kereslek a végtelen-kék, felhőtlen égen,
s kereslek  a virágzó, pillangós  réten.

Jelet várunk: jó helyen vagy, ne sírjunk tovább:
Csiteszetek mókázik, s re-verseket gyárt.
Vagy Villonnal diskurálsz, ámulattal nézed,
földi lánctól szabadon éled égi léted.

Bevallom Józsikám, sírtam vagy fél napig,
táskás, vörös szemekkel kezdtem a mait.
(viccesen tán írnál is a táskás szemekről ...)
A sírás segített. A könny kéretlenül jött.

Az élet tovább lép, és mennünk kell vele.
Fáj és hihetetlen, hogy immár nem Veled.
Hiányzik közülünk egy színes egyéniség,
érzékeny lelkű, és ránk figyelő lény.

Búcsúzom most Tőled, egyszerű kis verssel!
Velünk maradsz, érzem, itt megpihen a lelked.
S tudom, majd ha eljön értem is a kaszás,
szeretteim mellett Te is ott vársz majd rám.

Leljen nyugalmat a Földön nyugtalan lelked.
Az öröklét könyvébe beírtad  nevedet.

Nyugodj békében drága Józsi!

2013. szeptember 07.