Sóhajt a szellő, lágyan végigsimít a tájon, sárgult levél lengén libben, búcsúzik a fától. Pörög-forog még néhányat a szürke aszfalton, majd társai közt megpihen köd-nedves avaron.
Pára-papucs, ködből párna bújtatja a hegyet, hajnali fagy fűszálakra fehér deret lehel. Narancs színű nap vakít, de nem melegít többé, nyári álmok fájón válnak mindörökké köddé.
