Csömör

Csömöröm van az álságos világból,
elfeledtem már az alattomosságot.
Kevés rossz embert rendelt mellém a sors,
talán ezért is fáj : még hiszem a jót...

Kényeztetve voltam, bár derékba tört
néhányszor az élet. Volt ki meggyötört,
A megbocsátás bennem mindig győzött,
bár  kis ideig a bosszúvágy fűtött..

Tán a Sorstól mindenki visszakapja,
mindazt, mellyel a másikat bántotta.
Ha mégsem - nos, engem már az sem izgat -
rábízom őket az Univerzumra…

Magamért kiállni nem nagyon tudok.
Én nem pletykálok, és nem áskálódom...
Hagyjon élni engem is mindenki békén,
úgyis  zavaros lelkemben az én-kép.