Végsőt sújt az alkonyra Vasmacskájával az est, Álmokat húz karóra, Vérrel torz arcokat fest, S valónak kiáltja mind, Mi tehetetlen rab kép Üres csillogása kint, Amit többé már nem tép Darabokra az első Megrészegült napsugár, Amely sötétben talál, S kioltja veszett bensőd.
