Álmomban elgázoltam a világot...
Álmomban elgázoltam a világot,
helyére homokból építettem álmot,
egy képzelt világot,
mely a felhők hátán állt ott,
hová beengedtem a szivárvány
legszebb színeit,
az eső utáni Napkorong
első fényeit,
Játszani!
Hiszen mi más ez az
élet-álom, ha nem álom-élet,
hol a játék sohasem ér véget,
s a szivárvány öltöztet mindent új ruhába,
homokváraimat mesés homokpalotába…
ablakából – most szavam is elakad –
egy királykisasszony lesi a daliás lovagot,
tenger pillantása rajtam megakad,
zavartan nézek magamra… hát én vagyok…
Én vagyok,
kit az ágy már taszítva ölel magához,
álmom még takar – a foltos betűtakaró –,
hogy ne legyek magányos…
|
|