lassan falja talpam az utamat,
nem sietek sehová,
mégis
megérkezem mindenhová,
hová kell,
hol sorsom apró farostonként
keretezi be az életemet,
oda, mindenhová megérkezek,
s a többi,
az végtelen véges énnekem,
az mind csak egy-egy porszem
a sivatagban,
csupán egy-egy lehet,
melyekből mindegy,
hogy több lesz-e, vagy kevesebb,
mert, amit most
tenyerembe sodor
közülük a szél,
az oltja testem-lelkem
szomjúságát,
itt megpihenhetek,
nem sietek sehová,
úgyis
megérkezem mindenhová,
s ha rohannék,
sem lehetne ennél teljesebb,
csupán nagyobb ez a sivatag...