elrejtetted magad egy gyufásdoboz mélyén
szabadságot okádtál lényegedre
és a keserédes képzelet
óvó sötétségének leple alatt
eljátszottad az életet

hiszen mindannyian szeretitek a sötétet
körötted ez a megannyi gyufaszál
katonásan áll
itt nem kell szembenézni
az álmodat is álmodhatod
itt senki sem menekül
mindenki egyedül

de a képzeletet képzelt-nap töri össze
a föld megremeg
még most sem nézel oda
álmodat álmodod
mikor élhetnéd életed
itt mindenki menekül
senki sem egyedül

valami világosság bújik szemhéjadhoz
kellemes, mégis ellenállsz
valami megbizserget
te szikrát hánysz
majd finom láng járja át testedet
lelkedhez simul, mégis zárva vársz
könnyezel, miként lepereg előtted hosszú haláltusád
a sötétség
a játék
a szabadság

majd ropogva nyitod fel szemedet
még egy másodperc az életed