nehezen fordul a szívre az agy,
még kócos fejem a tükörben,
ahogyan életem emésztem…
”de indulj már, ideje, hogy haladj!”

húsos vízgőz, konyhaszag,
itt minden falat perc hazai,
de rég megromlott idő már ez, tavalyi,
még előző életem ruhája rohad.

tán tartoztam valahová akkor:
egy szobába, egy házba, egy családba…
de vajon tartoztam-e életem húsába,
vagy csak képzelt ruhám volt a vak kor?

most itt vagyok megint, felöltözve – meztelen’ –,
mit taszítottam, újra rám ragad,
ahogy eljátszom múltammal, az dagad,
tán, mert ő játszik el énvelem…

nehezen fordul az agyról a szív,
vért pumpál, érzést csepegtet,
majd telítődöm, mind kívül rekednek,
de melyik lehetek én, ha mindegyikük hív…