egy szóköznyi rés csupán a csend,
mely belakja magát a falak közé,
majd közted, és köztem otthont teremt.

a szavakon túl, az érzéseken innen,
bár kifordult ingzsebemből kigurul,
és nyögve földre hull a szívem.

egy pillanat lehetett csupán, hogy szétesett,
lent a porban már kiegészít egy csonka kört,
talán a repedések kígyóznak rajta többen,
melyeken átszűrődik fényed, és kitölt.

de lopva benő minden kis hiányt az idő,
és vágyaimnak gránit súlya lesz,
poklot szül a perc a földre,
nélküled az élet nem tegez.