ma békét kötöttem a magánnyal
úgy gondoltam, többet előle nem szökök
kibomlott a cipőfűzőm
s léptemből a mélabú messzi földre költözött

bár így is, amint szertenézek
látok sírni könnyeket
ám száraz szemek bánatánál
még így is többet ér a földetek
hogy nem szárítja ki a szél
mi lengőbordátok közt ki-be jár
mert, hol nincsen lelki-éhínség
ott a billenő sors szóra talál

jártamban így növeszt táptalajt a gondolat
amint mértékkel megyek a holnapok elébe
hogy lehet magányos, de sosem társtalan az
ki démonjai rejtekében gyertyát gyújt a sötétre