mára kifordított lettem én
mondhatnám: szabad
de kiforgatnak önmagamból
ezek a cselszövő szavak

kerettelen’ folyok szét
gyilkos színorgiákban
lelkem ajkamra ül
ugrom: kezeim kitártan

kezeim kitártam
– szárnyaknak képzelése –
gondolatot festek
minden szívverésre

de falra ken a bánat
a gondolati holtág
mégis szemem alá kúszik
egy térköznyi boldogság

két szívdobbanásnyi csend között
az a megtalált szalmaszál
az álmon túl lángra kap
testembe visszaszáll

éget, s egyszersmind hűsít
szabadít a rab hiány
majd ismét keretbe fon a holnap
s e létezésem lesz talány