kiszab magára, ha hagyom
sírig ölel, ha küzdök ellene
tíz körmével csüng szemgolyóimon
ha nem játszom el a tudattalant
mert kellene
neki, neked, nektek, mindannyiotoknak
csak én vagyok ellene
ha nem hagyom
így élhetetlenné lettem itt
mert ide más kell
ugyanaz
neki, neked, nektek, mindannyiotoknak
ötvenkétszer hét nap mókuskereke
majd megint ugyanaz
de én beleszédültem idejekorán
és érzem, lassan bele is fáradok
menteném a költőt innen
de az, testemnek kiszolgáltatott
így sírig ölel az élet
míg küzdök ellene
mert míg küzdök ellene
csak addig élhetek
míg nem hagyom
és mégis
mégiscsak kiszab belőlem valakit
egy költőt
aki alkot és alakít