árnyékba rejti a napsugár kit túlhalad
és árnyékba rejti egy másiknak szemét
a sarkon túl árnyak pislogása
két szempár összekoccan
szemérmes vágyak földre hullanak
de a fénynyaláb már tovaillan
ők árnyékban keresgélnek még tovább
egy újabb fénytörésig
de akkor már mást találnak
és eresztenek majd tova

pár sarokkal odébb
egy kávéház előtti asztalon
szerelmes kezek fényében fürdenek
a pórusok alatt vörösbe zárt tétova láng bizsereg
nyúl az egyik majd ernyedten a fára rogy
szemébe kap mintha kellene
egy perc
még egy
visszaszámol
a nap elindul megrajzolni az árnyakat
most a másik mozdul majd úgy marad

már vért izzad a víz a Dunaparton
ajkakon csüng és úgy remeg
vágytól duzzad lassan kiszárad
ahogy homlokra szemre arcra téved a két ajak
a táj elúszik már-már réveteg
a cserepes-sós száj ajkak szegletébe kúszik
ott megpihen
majd megint arcnak
egy kicsit nyaknak fordul
levegőt vesz
nyelvvel lázítja vágyait
a nap elbújik a hegyek mögött
a száj éhesen-némán felvisít