lúdbőrön kacsázó verejték vagyok
a lapos kövek bennem elmerülnek
de gyöngyből kötök köréjük szalagot
s hajlatodban mint csillagok hevülnek

harmatcseppbe hajló napsugár vagyok
árnyas bolygódig gyöngy-vágyaim űznek
s a csend simítja szívemre válaszod
amint sejtjeink helyükre kerülnek

de egymáson felejtett pupillákkal
mint vadak szaggatjuk szét a másikat
s harmatcseppből kihulló napsugárral

vérrel itatjuk a pilledt vágyakat
majd lúdbőrre omló verejték leszünk
és a bolygónyi csend álma egy velünk