kitágult pupillámba zárom
távolodó lépted visszhangjait
melyet a szív fülembe pumpált

majd nyolcvanhétszer mormolom el
hogy szeretlek és láncra fűzöm
létezésem igazgyöngy-alapját

a dobbanások közé hiány fészkelődik
mégis elmentél és itt maradtál
mint bennem megbúvó tűnődés

amit tengerszembe ejtett kavicsra
karcolt szívveréseid sóhajával
partra hord a csókízű gyűrűzés