családom rózsás ágynemű
orromban játszik illata
ha benne mélyen takarózom
mégis fojtja éjszakáimat
gyengül már a gyertya lángja
szeret-nem-szeret ég le a kanócon

édesanyám érint
kezével gyógyítja múltamat
de meghagyja rögösnek ott
ha kérem
hol még nem ért össze velem
a pillanat

édesapám beszél
én mindig hallgatom
hogy miként kéne élnem
sűrűbb halmazállapotban
egyre fogyó szóval
ér ez az oltalom

testvéreim hullámzanak
mint sóval összemart lényegek
mégis ritkán
válok eggyé velük
és akkor is kivonom belőlük
lényemet

és mindig csak szét és össze
mintha felaprózhatnám szívemet
mint egy családi képes albumot
egyre mélyülő ráncaim mögött
szeretnem olykor már kötelesség
de temetni régen nem tudok