Odaveszett régen...

Látod, már rajtam is karcoltak a ráncok,
odaveszett régen a kócos álmodó,
sokszor bizony furcsán magasak a sáncok,
ezért néha már csak repülni volna jó…

Egyre több a csomag, nagyobbak a terhek,
és gyakorta érzem, a könnyű is nehéz,
naponta faragom kisebbre a tervet,
s annak is örülök, ha jut egy csöppnyi méz…

Nem sejtettem, Apu! Így rohan az élet!
Rajtad sosem láttam az idő vasfogát,
nevetésed által minden könnyűvé lett,
s nem tűnt akadálynak a kerítés vagy gát…

Mára súlya lett egy élet-adta percnek,
tétovábban járok a szív-cseppek alatt,
viszem magammal a szél darálta csendet,
s egyre több a sallang, s ami széjjelszakadt.

2013. január 20.