Rongyszív…

Valahol ott vesztettem el
a sarkon túli fák alatt,
azon az esős korareggel,
mikor a sár is rám ragadt.

Vagy csak a víz vitte messze,
ahogy megáradt a folyó,
lemosta, letette keresztbe,
s belőle duzzadt ki a tó.

Talán a nyár volt a bűnös,
meg az a gyilkos nagykanyar,
mitől a meleg olyan hűvös,
és minden új szív megzavar.

Lehet a vándor vitte messze,
mikor a tücsök még zenélt,
aztán az ősz is összekente,
s akkor a télben már nem élt.

Ha tudnám hol veszhetett el, 
és összeraknám… Nézd, dobol!
Talán még megdobbanna egyszer
egy vacak rongyszív, valahol…

2013. október 7.