Ahogy a fák is…

Ó, hogy vágytam az elérhetetlent 
vagy azt a „semmikis” elérhetőt,
csillagszikrákat az égjelekben  
és szavakon túli virágmezőt.

Megtanultam, hogy messzi a távol,
hogy a látható az még nem közel,
s csak annyit kapok a nagyvilágból,
amit egy karnyújtással érek el.

Bár sovány a van - mit szült az élet -,
s fájnak még Ők is, kik elmaradtak,
de büszkén állom a sziklalétet,
ahogy a fák is. Mert állva halnak…

2013. november 6.