Egyszer megreped…

Kopár most a szívem, apró semmik fájnak,
nincs zuhanás, tiltás, boldog lebegés,
éhenkórász voltát adja a világnak,
ágrólszakadt koldus, mindene kevés.

Szakadt húrja rezdül, de már hangja sincsen,
csak ütemre ver egy furcsa tamtamot,
aztán belesajdul, mint kéz a kilincsen,
s nem nyitja ki mégsem… látod, hallgatok.

Mint hazátlan árva úgy bolyong most éppen,
néhány apró szóra nyílik meg csupán,
ahogy nem mozdulnak hóbuckák a téren,
fészket épített a semmi oldalán.

Napszikrára vágyik, apró, játszi fényre,
mielőtt a hóban végleg megreked,
nem törtet már sokra, csak épp az elégre,
s várja, hogy a jégzár egyszer megreped.

2014. január 29.