Mivé lett…?

    Valami hiányzott nekem ebből a télből… Talán a szűz hó tisztasága vagy a hóbunda melege, melyet mindig magamra húztam a vacogós napokon. Most valahogy jobban belefáztam.
    Nem láttam a fehér határtalanságát, nem éreztem lederesedett leheletét és nem csikorgott a léptem alatt. Nekem nem öltöztek csipkeruhába a fák, nem hallottam a rianást a folyón, és a kristályfehér jégvirágok sem nyíltak ki a plexifalon… Mivé lett a tél? Pedig volt hó. A letaposott, az ellapátolt, a mocskos...
    Beszorultam a város szűk utcáiba, a huzatos terek arcomba csaptak, a házak mély csendje pedig nyomasztott. Nem fordítottam arcomat az égre, nem lebegtem a föld felett, és nem vesztem bele a hajnalok szederjes bíborába. Nem dudorásztam és egyszer sem jöttem tánclépésben hazafelé…
    Pedig volt hó. A letaposott, az ellapátolt, a mocskos… Mivé lett a tél? Mivé lettem…?

Nem elég…

Kopasz, jégcsikarta fák,
búsan ázó kerti pad,
emlékkopott hócsaták,
hol vagy bennem, merre vagy?

Hócsillogta szikra csend,
hová lett a volt, a rég,
hol a szűz, a tiszta, szent…
mert az álom nem elég.

2014. február 13.