Semmi forte…

Úgy akartam élni, mint a fák,
fehér nyírként nyújtózni a fényben,
s ha vihar ver, törik egy-egy ág,
kapaszkodni őserős gyökérben.

Vagy tán csavargóként, mint a szél,
gondtalanul táncolni a gáton,
meghallgatni mit a csend mesél,
s megpihenni egy-egy szép virágon. 

Talán elfeküdni, mint a fű,
zöldselyemként takarni a földet,
s ha táplál az égi-jó nedű,
harmatommal álcázni a könnyet.

Könnyedén hajolni, mint a nád,
susogni a szerelmetes nyárban
rád simulva, mint a holdvilág,
s tűz-ropogni hideg éjszakákban.

Csak élni akartam… élni, csak 
szeretni a zajban és a csendben,
megpihenni olykor, néha nap
- de sosemvolt bűnökért fizettem.

Úgy akartam élni, mint a dal,
szárnyra kelve, trallala, dó- ré-mi,
semmi forte, semmi hangzavar,
úgy akartam… Úgy akarok élni!