Csendütemre…

Kihúzta lábát alólunk a nyár,
melléosont a lassúléptű ősz,
az óra lustán, csendütemre jár,
s már délutánra szürkületbe nősz.

Az éjjel mégis ciripelve jő,
bár hűvös simít már a bőrödön,
az árnyékod csak lámpafényre nő
és pára csillan meg a parkkövön.

Lisztharmat alá lapult be a zöld,
szédülve ring az elszáradt levél,
nagyokat sóhajt nedvében a föld,
meleg-fahéjszín kabátot remél.

Szénapocakot görget a határ,
kárminvörösen húz fölé az est,
vajon az én őszöm mily messze jár,
lesz-e hogy szívem új színeket fest…