Mikor a könnyű hó rápihen a tájra, meleget kap tőle a megfázott gyökér, felnyitja a szemét minden lélekárva, s didergő szívével új csodákat remél,
ilyenkor nyomtalan tűnik el a szürke, gleccserfehér fodrok takarják a mocskot, megdermed a gonosz, kristály lesz a tüske, s hagyom én is, vigyen, akár a bolondot…
(Hópelyhek táncolnak körbe-karikára, minden hóembernek hóangyal a párja, cseng a jég, hull a hó kalapkarimára, hótiszta kapuját Hóország kitárja.)
