Nagy Ilona: Egy perc csupán…

Megint hajnal. A parkon át
valami illat száll felém,
orromba kúszik, ó, galád, 
ha tudnám, vagy ha érteném,

mit mond e szusszanásnyi csend,
melyik e bódító virág,
talán csak a fülembe cseng
a hang, vagy régről visszavág

egy múltba fulladt, halk hiány… 
De felemel (mint nincstelent
a lesz talán…) e szép nyitány,
a hang, a fény, a lent, a fent

most fogva tart. Egy perc csupán
míg átérek az édenen,
s az utca túlsó oldalán
már nyoma sincs, csak érkezem.