Nagy Ilona/pirospipacs: Végén semmi...

Olykor az élet már hullatja levelét,
pedig mily jó lenne legalább fele még
annak az egésznek, amit csak ellopott
unott órák között… Galádul  elfogyott.

Hogy rohan a világ… Zavarodott, kering,
miként a viharban egy szakadt ujjú ing
mi nem kell senkinek. Foszlott lett, ócska rongy,
sorsútján felnőtt már ezernyi poronty,

s a fák is vénülnek… Aprócska csemeték
voltak, de maholnap kandalló eleség,
aztán szürke hamu, mit a szélbe szórnak,
vajon mit hagyunk meg az utókornak…

Mivé lett, ami volt, hol a ma valója,
minek hozott minket akkortájt a gólya
hogyha lábunk alatt szétporlad az út,
s a végén semmi sincs... Csak egy alagút.