Nagy Ilona: Ahogy másnak…

Nekem nem úgy fájt, ahogy másnak. 
Bennem csendbe fojtva elveszett,
s csak néha tört utat magának, 
de akkor is némán megrekedt 

azt est és a hajnalfény között
- a párnába fulladt hangokon -, 
majd égig hasítva felszökött…
Már nem is emlékszem, nem tudom,

mert álmaimban ordítottam;
Hé, te ott! Hát m’ ért nem veszed el? 
S továbbindultam megrogyottan
hisz tudtam, hogy senki sem felel. 

Mint végigrepedt tartóoszlop 
úgy feszültem neki a mának; 
enyém az, amit reám osztott,
s nekem is úgy fájt, ahogy másnak.