Túl a városon, mogorva szűzhavon,
zúzmarába hűlve már a régi nyár,
őrzi csendesen, halón a téli táj,
elkopott az orvul ellopott vagyon.

Jégezüst mezőn, akár a kopjafák,
álldogálnak ott: sivár akácosok,
kis liget maradt, mi fél zsarátnokot,
s baltaél miatt lazább sorokba zár.

Múlt idők szaván szamártövis zörög,
lék mutat bezárva képeket, ha néz:
vaksi tószemén a ritka sás mögött.

Hó szitál megint, üres, kopár a fény,
nincs további út, az álom elszökött,
lépteim nyomát: temetni kész a szél.