Fák halála száll a szürke ködszagon,
füstöt oldalaz felé a hentes éj,
lám, az élet oly botor, megint remél,
bár lehet, csak egy nap ég a rőt vagyon.

Lámpafényt lapít a domb mögé az árny,
elhagyott lehet darabka életed
bukva itt, ahol fagyás, mi kéreget,
senki sem hibás azért, ha erre jársz.

Láb a láb után akár a gépezet,
nem tudom mikor visz és vetél az út,
s merre ténfereg tovább a képzelet.

Nem szakadt a láncom el, nem is lazult,
életünk szavára gondolok: lehet,
ballagok, ki semmit és sokat tanult.