Úgy, ahogy nem ért el annyi év után
kézjeled, tekintetük zavarba jön,
hogy csak így, mulatni egymagam jövök,
s kérek egy felest, meg egy pivót csupán.

És hutás barátaink ma csendesek,
szó se szól, anélkül is megértenek,
szétsimult a mondatod: -Nos, ég veled...
Múlt időn, vörös hajad felénk lebeg.

Hej! Te szöszke Rózsikám! Söröt, tizet!
Mégse járja így! Üres pohár tekint,
s néz belénk? Igyuk belé az életet!

Bánatom talán becsaphatom megint,
rúgjatok be... Én vagyok, ki most fizet,
persze ez maradt, sután az ész legyint.