Balga szív dobog megint a ritmusán,
minden új, megélt szonettben ott vagyok,
vár a két dimenzióba nyomtatott
vérrögöm, letűnt időmnek érfalán.

Ennyi jó jutott veled ma énnekem,
sorsom és az ész szerint ez is tiéd,
s röpke párba rendezett a nincs miért.
…Itt a standolás, bezár az étterem.

Rég keresgetek, de most a láb kilép,
s nem töröm magam tovább a gondokon,
mint a félelem, reményem is kiég.

Újra megtaláltam, óvom otthonom:
csipkefényes éj alá terült vidék,
túl a városon, mogorva szűzhavon.