Rég feledett helyeden kélt, s hullt mellém a tavaszfény, orgona illata villant, ahogy égre derült egy kicsi dal maradék még, szárnyalt szét a galambkék szélfia oldala mentén, aki délre repült.
Bár a zenénk ütemét rég, oly rég nem dobogod már, nem hiszem azt, hogy időnk sóhaja semmit adott, mert ha te nem muzsikálsz így, szóból én se vagyok tán... Halld! A tiéd vele csendünk..., ami létrehozott.
