(A szapphói görög dalnok éneke)

Északon nékem csalogány, ha trilláz,
hallgatom csendben, hova vágy a szépség,
nem tudom kedves, mire vársz, te mit vársz,
elfog a kétség.

Most jön el hozzánk a tavasz, ki ámít,
ám talán ott benn, ugye ég a kérdés?
Lásd, igencsak hűs, rövid itt a nyár is,
zúzmara tép szét!

Ősz, ha múlik, dél szigetére várlak,
mert a fényőrző szerelem, mi ott él,
bármikor fogd szélbe a gyönge szárnyad,
nem szegi zord tél.

Énekeld hát mátkamadár a szépet,
kékbe zárt ég áldja a színeket még,
árva szívvel szívedig érni kérek,
csak te maradj, s én...

Jer velem hát, pillanatunk, mi számít!
Lelkem így most elhiszi, van hol élnem,
szép dalodban már, madaram, mi mást is?
Mindenem értem.