(blues)

Kezem a kormányon, szemem az úton,
várom, hogy a csendem lassan kihulljon,
és a hifin, a kétszer negyven watton
egy rég halott énekli, hogy ride on,
túl,
túl,
túl a vörös vonalon.

A tükör dobra remeg, s pár üres sörös doboz
a kanyarokban valami gyenge tercet kocog,
mert tegnap inni akart valami bennem nagyon,
és ilyenkor hagyni kell, én meg igencsak hagyom,
túl,
túl,
túl a vörös vonalon.

Káromkodhatnék, de már rég leszoktam róla,
egyébként sem arról szól ez a lassú nóta,
és a szonetteket majd a szemétbe dobom,
tudod, ott, ahol vár a valódi otthonom,
túl,
túl,
túl a vörös vonalon.

Belülről a balga csend figyel felém,
zöld szemében látom: nincs túl sok remény,
míg várom, hogy a szívem csak csituljon,
ezen a rohadt 31-es úton,
túl,
túl,
túl a vörös vonalon...