Álmodban hanyagul fütyültél,
de ébren belevág az élet,
rontást osztva, akár a hűs dér
tavasz tájt a kelő vetésnek.

Ritkásan, ha beér mosolyból
a kévényi, kevéske jókedv,
ám biztosra ne, azt se gondold,
nevelhetsz te: a jégesőnek.

Hisz a múltban is élt jövődet
bajnak bíztad az ég urára,
- holott nincs csak az éj fölötted -

és leírtad a rossz korának
a hosszú, a sötét időket
kivártad..., de sosincs bocsánat.