Szonett a fiókból
Nézd az ablakod mögött a fényt, gyertyalángba szűri itt a tényt, hogy ma sem jövök feléd, nem én, és az életünk ilyen szerény.
Míg a homlokodba hull a tincs, bent a gondolat sután legyint, ejh... Tudom milyen nehéz a nincs, és kevés, nagyon szerény a kincs.
Titokban egy fiókba rejtve vár a csipkeminta vers, s ha rád talál, leszel megint olyan szelíd akár
az őszi tócsa rejtekén a nap, s talán segít, mikor beléd szakad november elsején: hogy árva vagy.
|
|